A Budapesti Műszaki Egyetem Szerves Kémiai Technológiai Tanszéke ágazatgazdaként immár két évtizede szervezi a gyógyszeripari ágazatos hallgatók és a gyógyszervegyész szakmérnökök oktatását, és több, a szakirányú képzés szempontjából meghatározó jelentőségű tárgy előadásával és gyakorlatával járul hozzá ezen oktatás eredményességéhez.
Most látjuk elérkezettnek az időt arra, hogy tapasztalatainkat a Gyógyszerkémia című tankönyv írásában, ill. írásának szervezésében hasznosítsuk, törlesztve egyúttal a hazai tankönyvkiadás régi adósságát is, melyet a gyógyszervegyész-képzés és a hazánkban prosperáló gyógyszeripar joggal elvár.
A tematika összeállításánál a gyógyszerkémiának mint fogalomnak a IUPAC 1974-ben megfogalmazott definíciójából indulunk ki. A gyógyszerkémia a gyógyszerek hatásmechanizmusával, biodinamikus tulajdonságaival, izolálásával, jellemzésével és szintézisével foglalkozik [IUPAC: Information Bulletin No 13 (1974)], azzal a megszorítással, hogy a könyvet elsősorban a gyógyszerkémiát tanulmányozó vegyészmérnök-hallgatók számára tanulmányi segédkönyvnek szánjuk.
A könyv alcíme lehetne akár „ Gyógyszerkémia a vegyészek szemével", mert ezzel azt a szándékot hangsúlyoznánk, hogy elsősorban vegyészmérnököknek, vegyészeknek íródik. Tartalmazza a vegyületek gyógyszer-hatóanyaggá válásának vegyész szempontból nézve legfontosabb állomásait, ill. az ezekhez tartozó ismeretanyagot hatástani csoportosításban.
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2018-03-11 09:19 .
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Beliebte Posts
-
HIKVISION DS-2CD2520F (2. 8mm) kupola IP kamera Jelenlegi ára: 31 362 Ft Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 .
-
Gopro SJ4000 és egyéb sportkamerákhoz talp szett. 6 db 3M ragasztó 2db talp 1db konzol Jelenlegi ára: 1 000 Ft Az aukció vége: 2017-09...
-
A képeken látható víz alatti digitális fényképezőgép, ami kifogástalanul működött a legutóbbi nyaralásunkon. A gép sokkal többet tud(hat)min...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése